'Itt az idő!'

 Eldöntöttem, elkezdem nem csak tervezni, csinálni is azt, amire minden héten gondolok és álmodozok. Nincs kifogás, cselekvés van.

Embereket gyűjtök, akik értelmesek és politikailag, etnikailag, ideológiailag nem elfogultak. Tudnak gondolkodni és hatni az emberekre. Érzik és vallják, hogy magyar embernek, Magyarország építése, fejlesztése, egység és harmónia megtartása kutyakötelessége. Nem utálnak embereket, nem osztják fekete-fehér sakktáblára Világukat. A 'Szabadság, Testvériség és Egyenlőség' szellemében gondolkoznak. Elsődleges célünk a mai társadalmi hozzáállást megváltoztatni. Előtérbe kerüljön: az emberek közötti empátia, a tanulás - önszorgalom, hazaszeretet és büszkeség, kulturánk, nyelvünk és történelmünk ismerete. Elültetni azt az alapvető gondolatot, hogy nem az a 400 ember az állam, hanem mi 7.000.000-an és igenis hozzánk tartoznak azok is akiket a 'történelmi hatalmasságok' pár tollvonással igazságtalanul elszakítottak és ezzel, olyan tettet követtek el, amelyet már nem lehet helyre hozni. Ápolni és segíteni a diaszpórába élő testvéreink, nemzetünk fennmaradását. Jogaik mellett kiállni. ÉS mindennek előtt a BÉKÉT megteremteni és ápolni.

Szükségem lesz egy kemény magra, emberekre, akik fiatalok vagy idősek, de képesek cselekedni és ezt ugyanannyira teszik érzelemmel, mint értelemmel. E-köré fejlődne ki egy először csak virtuális-kör, országosan. Később rendezvények illettve, média-befolyás és társadalmi kérdések mellett az Igaz, helyes ügyért kiállni. Fentartani, testvérnemzetünkkel a Lengyelekkel a kapcsolatot és szorgalmazni a minél szorosabb kapcsolatot egymással(akár iskolai, akár turisztikai szinten).  Felkutatni és restaulálni a gazdasági hézagokat és turisztikai befolyást. Elültetni azt a gondolatot, hogy az állam, mint egy cég működik, mely profitot termel és ezt a köz-jólétre fordítja. Valamint, hogy az élet nem abból áll, hogy mint a gépek profitot termelünk és nem feltétlenül a legújabb technikai cikkektől kapjuk meg, minden cselekvésünkbe kutatott Boldogságunkat. Létrehozni egy erős középréteget, mely értelmes, önművelő, kultúrált - jut ideje és pénze egyaránt a családra, szabadidőre, teszem azt egy kellemes estére akár hétköznap is egy étteremben vagy épp moziban, esetleg színházban.

Olyan, dolgot létrehozni, mely példát mutat az egész Világnak, hogy hogyan is működne ez a demokrácia, a lehető legjobban.

 

Csak egy dolog van, mi erősebb a világ összes hadseregénél: egy gondolat, aminek eljött az ideje.     -     Victor Hugo

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretkezznehaboruzz.blog.hu/api/trackback/id/tr452608886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása