Nem tudom leírni. Vannak érzések, amikor úgy érzem kifejezhetetlenné válik az ami bennem végbe megy. Nem is tudom pontosan miért, mert nem is tudom pontosan mi. Elmarad a logika a hátam mögött és csak egy hatalmas energiát érzek. Olyan mintha bennem lenne ez az energia, de ahogy a külvilágra tekintek mindenbe belevegyítem. Ez az a pont, amikor a szavak értelmüket vesztík, jobban mondva az értelem veszíti el a szavakat. Hatalmas érzés tömeg, hozzákapcsolodnak a kavargó gondolatok vagy a néma csend, ami nem beszél mégis többet mond, mint bármi más, érzem.

 Az ember attól lesz ember, ha akármilyen nehézséggel is áll szembe képes felülkerekedni rajta. Képes uralkodni magán és nem engedni a kezéből ki az irányítást, nem hibáztat másokat mivel csak önmagába bízhat. Átlép minden megalázás és porba tipráson fájdalom nélkül.  Nem hátrál meg, nem adja fel a céljait soha. Ha senkise hisz benned, ha egyedül mész az árral szemben, ha földre is kényszerülsz felállsz, de nem mások miatt.

"az emberek nagyrésze értéklen. becsüld meg aki értékes. és örülj mert egy is elég belőlük."

 Fenti állítás igaz. Az életben minden célod és ambiciód, hiúságod elérése eltörpül azzal a tudattal szemben, hogy vannak emberek akik szeretnek. Akikkel letudok ülni és beszélgetni tudok, mindegy miről. Élvezem és annyira élvezem, hogy észre se veszem hogy élvezem.

Kezdek rájönni, hogy rengeteg embert ismertem meg és sokszor nem mondom hogy helyes vagy helytelenül döntöttem, mert ha nem így lett volna, ma nem lennék az akit D. Nagy Andor Balázsnak hívnak. Egyre inkább alátámasztottnak látom, amit belül már éreztem: Hogy kik hozzám képest az emberek?

Mégis ki mondhatja el magáról 19 évesen, hogy kiszedte magát a pszichiátriáról, hogy képes örülni még így is a legapróbb dolognak is?! Hány olyan embert ismersz ennyi idősen, aki nem hogy érti de még meg is tudja cáfolni pár nagy világszerte elismert filozófus gondolatait. És hányat aki egy konkrét teljes világnézetet épített ki magának? Én minden túlélek és mindenre képes vagyok. Nincs előttem akadály, mert én én vagyok.

Annyi minden értékem van, amelyek közül akár csak egy előtt is fejüket lehajtva tisztelettel gondolnak az emberek. De tudom, hogy ez nem valódi érték és valódi emberi értékeket is képviselek az önzetlenségemmel és őszinteségemmel. Mind ez sem emel fel akárki felé. De mindaddig amíg az emberek ítélkeznek felettem, addig én is ítélkezek magam felett, hiszen én én vagyok. És hozzám fogható nincs még egy a földön.

 Mivel kezdjem?

Mostanában olyan érzéseim vannak, amik nem jók. Számomra már szokatlanná vált az, hogy kellemetlen érzéseim lennének, sőt áltlában (hála a jóégnek) már jó érzéseim vannak az élet szép.

Régebben amikor a világ széthulott körülöttem. Nem arról szeretnék beszélni milyen volt, hanem mit adott és vett el. A rossz dologok olyanok, mint a tanárok: elvesznek sokat vesznek el tőled, de olyat adnak amit máshonnan nem lehet megkapni.

Én sokmindent kaptam. Jobban fogalmazva kaptam egy valamit, ami akárhol felhasználhatók(elviekben - gyakorlatban is, de még nem probáltam mindenhol...filozófus.) Elvette ez a rossz dolog az életemből a középiskolai éveimet. Utálom. Utálom Utálom rohadt mocskos geci volt az összes a nevelő apám, az igazgató. mindegyik ember egy mocskos féreg. ez tapasztalat. saját önös érdekén túl nem lát tovább. saját magára gondol és az a valódi értéktelen alak, aki mindeközben feltünteti magát mint igazságos. Ki tesz igazságot? Világéletemben egy dolgot tartottam szem előtt nagyon gyerekkorom óta, az igazságot. Hol van az igazság? Én meg mondom sehol. Amit mi Istennek nevezünk, a szó szoros értelmében leszarja, hogy mi történik velem. semmit nem csinál soha. hagyja, hogy szenvedj ami majd megtanít valamire. Tudjátok azon gondolkozom, hogy nem kell. Nem azért nem kell, mert elegem van, mert nem bírom tovább, mert akármi. Hanem mert értelmetlen. Értelmetlenek látom ezt az egész evilági hacacárét. Újra az a gondolat él bennem, ami a depressziom idején. Jó lenne semminek lenni. Elfeledni mindent. Nem lenne se jó se rossz. Furcsa, hogy amire vágytam amikor teljesen hitemet vesztettem, ez már a reményem elvesztése után volt. Amikor már nem azzal fekszel le, hogy holnap jobb lesz, nem azzal kelsz fel, hogy a tegnapnak vége, ez a mai... Amikor már elvesztetted a reményt. Nem szörnyű érzés és nem is rossz. Mindent közömbösen fogadsz és bocsájtasz el. Semmi nincs. Nem vagy. Meghalsz. Márai azt mondja csak ekkor kezdesz igazán élni. Hazugság. Mindig is igazán élsz, csak nem eszmélsz rá. Persze érteni kéne Márai gondolatát, de ezt nem magyarázom el.

A lényeg: nem szeretnék semmit. el szeretnék menni. Ha nem működik, az amit kieszeltem. Akkor még mindig ott van az amire rájöttem. Nem számít soha semmi. Minden közömbös és semleges.

Szeretném meg nem történté tenni az összes eseményt. Mert áldás, hogy olyanokat tudok amit más nem, hogy képes vagyok akármiben alkotni, hogy filozófusok gondolatait értem meg vagy épp cáfolom. Hogy képes vagyok, olyan dolgokra amit más hasonló gyerek, de egy 10-20-30-40 évvel idősebb ember sem tudna. Mellékes. Az életemet akarom visszakapni.

 Már több, mint másfél éve gondolkodok többé kevésbé rendszeresen ezen. Nem a Titkot néztem meg máshonnan jöttem rá magamtól, hogy az emberi szellemi része miatt teremtő erővel bír.

A szellem irányít mindent. A szellem mindent átfog, végtelen. Pontosan ezért ennek nincs kezdete és nincs vége, mivel meghatározhatatlan. Egy fizikai testnek van kezdete és van vége. Ha ezt a fizikai Világegyetemre vetítjük le: nyílvánvaló, hogy a szellemből kell keletkezen a fizikai anyag. Ami össze illik a teremtés történetekkel. A kereszténységben Isten-nek, araboknál Allah-nak, a hinduknál Teremtetlen teremtő, a Taoizmus Tao-nak hívja, a japán kulturák, Zen-nek nevezik.

A lényeg egy szellemi lényt neveznek meg. Mivel nevet adnak neki, kijelölnek ezért már csak egy részéről beszélhetünk. Valamint ebből kifolyólag tévednek a vallásfilozófiák és az emberek, amikor valahol elhelyezve, valamiben rajtunk kívül keresik azt amit Istennek neveznek.

A vonzás törvénye egy egyszerű törvény, amely mindent irányít. Nincs számára Jó és Rossz. (Megjegyzendő, hogy Isten nézőpontjából sincs, mivel ha minden egy, akkor nincsen különbség.)

Az ember egyik részéről szellemi és fizikai. Dr. Emoto egy japán tudós, bebizonyította ha a vízre pozítivan gondolnak akkor gyönyörű szép 12 szögű kristály jön ki, ha negatívan ezek kaotikusan jönnek ki.

Beszéljünk egy picit az emberről. Az ember 70%-a vízből van. Gondolkodjunk el azon, ha pozítivan, negatívan gondolkodunk akárhogyis, az hatással van testünkre, a víz rezgés állapotára.

Mivel minden rezgésből van, minden pulzál. A víz képes átvenni a rezgés állapotot.

A gondolat érzést kelt. Az érzés pedig egy rezgésállapot, amelyet felvettünk.

Vonzás törvénye:

1. Kijelentem mit szeretnék. Jelen időben! Mivel a jelen a kapcsolat. Nem a gondolat a lényeg, az érzés amit érzek. A gondolat csak az érzést kelti, tehát olyan gondolatot kel választani, amely már jelen időben, létezve fogalmaza meg a konkrét dolgot, olyan érzést kelt.

2. Figyelmet fordítok rá. Freud pszichikai figyelemnek nevezi, én egyszerűen csak érzés-átélésnek. Megtartjuk azt az érzést, amit keltett a gondolat, amit szeretnék.

3. Megengedem. Egyszerűen elengedem a gondolatot, azzal a meggyőzödéssel, hozzáállással, hogy amit szeretnék már van. Evidensnek veszem, mint ahogy a nap holnap felkell. Kétség kívül bízok, hiszek benne, ezért nem is mondogatom. Hiszem elvárom, hogy legyen. Tisztába vagyok azzal, hogy az idő tőlem és vágyam között nem létezik.

 Megjegyzem, hogy azon gondolkoztam: Mivel lehet erősíteni támogatni valamit?

 Elsőnek eszembe jutott, hogy több idő ráfordítása az érzésre, de rögtön megcáfoltam, mivel az időtlenről beszélünk(A1-es). A következő ebből a feltételezésem: az időtlenből kifolyólag ezzel a kapcsolat a pillanat. Ha valóban erősebbé(vagy annak akarjuk érezni) szeretnénk tenni a gondolat/érzés energiáját, akkor minél mélyebben kell azt átélnünk. Hogyan tudjuk ezt? A gondolatot kijelentjük, majd érezük a testünkben a változást, főleg a hasnál lehet érezni. Rossz hír esetén is először a gyomor szorul össze. Jó hír pedig kellemes érzést kelt.   Viszont nem elhanyagolható, hogy amit sokszor mondunk, gondolunk, érezünk az teremtő hatással van. Tehát valószínűleg nekünk, a mi szemszögünkből úgy érzékeljük két dologról beszélünk. (20:14 - 'Vágyam az ágy' gondolat, 20:15 - 'Vágyam az ágy' gondolat.) Pedig valójában egy dolog, hiszen minden egy. Ennek az átélése pedig a pillanaton keresztül van, ami nem osztja fel a Végtelent, Istent, a Teremtetlen Termtőt.

 Gondolkodtam azon is, hogy mivel én egy nézőpont, XY vagyok. Aki azért tud kihatárolni mivel nézőpont(valamint, mert van nyelvünk, amely egy jel rendszer - érdekessége a magyarnak, hogy olyan mintha a gondolkodásra, konkrétan a teremtésre alkották volna meg. Furcsaság, hogy megtalálható sok gyökszó»egy nyelvnek a "magja'« a sumérban, a szankszritban, a quechuában és még számos más nyelvben megtalálható. Furcsa. Tehát ha én egy nézőpont vagyok, akkor a nézőpont érzését vagyis annak a birtoklását, cselekvését, valamely mentális kép amely azaz érzés, ami a célünk átélését összekösük nézőpontunkkal, eközben érezhetjük, hogy egyáltalán semmilyen korlát nincs vágyad és közted. Figyelj! A szószoros értelmében. 

Végezetül annyit megemlítenék, hogy amikor valójában tényleg erre rájöttem, akkor az is megfordult a fejemben, minek átélni, hiszen átéltem már... Aztán gondolkodjatok azon, hogy ha minden az elvárásaim szerint alakul, mi mit teszünk valójában embertársainkkal? Én sajnos hosszadalmasan jöttem rá, hogy az emberek a gondolataikkal másokat behatárolnak. Ezt korábban, nem éreztem azért, mert a jelenbe éltem. Arra jöttem mostanában rá, hogy valójában csak a kézikönyvét készítettem el, annak amit valójában éltem, használtan tudatlan. Boldog a tudatlanság, de a tudás hatalom.

Meg kell említenem, hogy mivel Istenről beszélünk, szerintetek hol van a Sátán? Érdekes megfigyelni megint a magyar nyelvet (STN -iSTeN - SáTáN). Mert Ádám és Éva akkor zuhan ki, amikor emelnek a Jó és Rossz fájáról(érdemes megjegyezni, hogy minden Jónak van Jó és Rossz oldala, minden Rossznak van Rossz és Jó oldala, a végtelenségig. Ez is Őt képezi le.) kizuhantak az édenkertből. Miért? Mert a következő pillanatot keresték, már gondolkodtak, nem voltak(vagyis vannak (= ). Egy a mindennel. Csak vagy.

Notehát elménknek van Tudatos(Ego - 3%-át használja ki az átlag - Stanford Egyetem, Chigago USA) A tudatalatti, pedig felbecsülhetetlen mennyiségű. Valamint olyan képességeink származnak innen, amit csak a (vagy én csak ezt látom) Szellem teóriám által tudok(szerintem tudunk is) megmagyarázni. Tehát a Tudatalatti a valódi kapcsolatunk Istennel. Szükséges, megemlíteni, hogy ez az Ego(Kicsi Én -  keleti vallásfilozófiák) a Tudatalatti(Isten, Végtelen, Lélek, Szellem etcetc.) része.

A Sátán 'fellázadt' vagytalán inkább Öntudatára ébredt(valójában téveszme az öntudat) nézőpont, amely irányításra vágyik. A Tudatos énünk, a gondolkozásunk ez. Amely lehet Jó és Rossz, de ez már Egy Rosszból származik.(Most eszembe jutott, hogy a Jó és Rossz hol kezdődik. Kitaláltam, hogy Van első fokozat: Isten(nem gondolkodás - ez mivel nem gondolkodunk nem is Jó és Nem is rossz kezdet a vég és a jelen, minden egyben. Furcsaság, hogy ezen a meneten, minden olyan ember vagy eszme, akármely alkotás, amely ezen "életfilozófiát, létfilozófiát' követ, az idővel mindig győzeldelmeskedik. Jöhet a kérdés: Milyen életfilozófiát, létfilozófiát? Hát azt, hogy nem gondolkodsz, nem jelölszi ki(=nem ítélkezel  - Szintén furcsa párhuzam ezzel kapcsolatban, a magyar nemzetiség. Soha nem fordult szembe semmivel, felhasználták, de hamisan aki ismeri történelmét. Megmarad. Ezek a dolgokat, amelyek eszerint vannak, léteznek ebből lehet felismerni: fennmarad, érték, maradandó.)  Ha nem gondolkozol, akkor mindent elfogadsz, mindennek tudsz örülni, de nem ez a lényeg hanem annak a végtelen nézőpontnak az átélése. Ez a helyes létállapot. Elfogadni és bízni a legjobban: ez az Istenhit. Teremtesz, döntesz és bízol abban a legjobban(akár abban is, hogy mindenki javára fordul): Ez a sátánizmus.

Sátán(gondolkodás): Ez is Jó és Rossz is. Valójában természetes. Talán szétoszthatnám. Van olyan 'sátánizmus' (érdekes mefigyelni a magyar 'Sámán' szó hasonlóságát), amely terment, valamit elakar érni - akár tűz körül ugrálva, akár fotelben ülve mindenképpen azért történik meg, mert érzéseiddel elvárod azt - a másik amikor diszfunkcionál - Ez a valódi rossz oldala, amikor fölöslegesen működik, vagy amikor megalapozatlan butaságokat von le tanulságként és ezáltal elvárásként.

Meg kell említenem, hogy míg az első az a tulajdonság, amit Istentől kapunk/kaptunk, Jó dolgokat szül, a rossz roszakat. Jó és rossz pedig csak a nézőpont különbség miatt észlelhető. A világ szépsége, pedig nézőpontjából tapasztalható. A Világ átélése, teljes boldogság, lelki béke etcetc a pillanat átélése, a kapcsolatunk Istennel, a Végtelenséggel, a Meghatározhatatlanokkal.

"A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét.(Weöres)"

Mikor pedig imádkoztok,
ne tegyetek úgy, mint a képmutatók,
akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni,
hogy feltűnjenek az embereknek.
Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat,
és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van;
akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. 

 Sok ember a másikat az alapján ítéli meg miket tett le az 'asztalra'. Mi az ami, a társadalom szemében sokat ér. Lehet ez, a jó anyagi helyzeten keresztül, az értelem, a diploma vagy épp tapasztalatok, életkor és még egy sor dolog, amiről azt hiszik érték.

Mert mitől is értékes az ember? Attól, hogy van egy csomó papírom a tudásomról vagyépp mások elismerik, hogy mennyire bölcs vagyok? Nem. Az emberi értéket, csak személyesen ismerhetjük meg soha nem állíthatunk fel általánosságokat, mintahogy azt oly sok ideológia elkövette a történelem során. Az ember értéke: a másik emberhez való viszonya.

Mindegy kiről beszélünk. Miből gondolom ezt?

Egyszer régen 8.-os koromban, kint voltunk Millenárisban, ahol fogyatékosok mutatták be játékokat. Egyiktől megkérdeztem ez micsoda, majd elindultam és utánam szólt.

-Nem baj, hogy nem probálod ki a játékot, de azért köszönöm, hogy mosolyogtál.

És ő a 80-as IQ-jával értékesebb volt, mint akármelyik másik aktakukac vagy épp akárki.

Persze ez szubejektív. Nem tudhatom a másik miért olyan, amilyen. Mondok erre egy pozítív példát.

Valamikor még régebben, ültem egy padon a Feneketlen-tónál. Odajött hozzám egy hajléktalan, jókedvvel, hogy szeretne kérni egy száll cigerattát. Elbeszélgettem vele. Kiderült, hogy egy autóbalesetben, amikor is Ő vezetett meghalt a felesége és két gyermeke. Ezért vezekelt. (megjegyzem életed egyben ajándék és bűntetés, soha nem kell ítélkezni, csak a baj származik belőle.)

Amire ki akartam térni: Nem tudhatom, hogy miért olyan a másik ember amilyen, nem tudhatom mit élt meg és hogyan dolgozta fel. Ezért sohasem ismerhetem meg a másikat.

A lényeg: az igazi emberi érték: a jószándék a másik felé. Nem teszünk vele jót, mert nem tudhatjuk mi jó neki vagy ha igen, akkor sincs jogunk, hogy beleszóljunk. Egyszerűen elfogadjuk, olyannak amilyen.

 -Elnézést, nem tudja véletlenül merre található az Oktatási Hivatal? - Teszi fel a kérdést a fekete öltönyös, világos nyakkendős alak.

-Az Oktatási Hivatal...Én szerintem az utca végén vagy talán ebben az utcában, rögtön jobbra. Valahol itt van a közelben, de sajnálom. Talán a bankban tudnak segíteni.

-Viszontlátásra!

-Viszlát!

Hátrafordulok: 'Westend Business Center'. Belépek. Kellemes érezni, hogy melegebb van, de feszélyez a modern, 'stílusosan' tömeggyártót bútorok. Viszont szép színei vannak. A portához lépek.

-Jó napot kívánok! Az Oktatási Hivatalt keresem...jó helyen járok?

-Persze a 4. emeleten.

-Bocsánat csak egy kérdés: a Magyar Állam bérli a hivatal helyét?

-öö...     -Bocsánat valamiben segíthetek esetleg?!

Megfordulok egy öltönyös alak, valószínűleg nem ismerte az etikettet, mert az öltöny alsó gombja is bevolt gombolva, enyhén borostás arc, munkás kezek, Tissot óra.

-Csak érdeklődtem, hogy a Magyar Állam bérli a helyet egy irodaháztól?

-Igen.

-Ez furcsa.

-Hát ez már nem a mi dolgunk. - Már az ajtó felé indulva.

-Ezt nem is mondtam, de nem szépít a dolgon. - Miközben a liftbe lépek.

Amikor beléptem a liftbe, csak pár pillanat múlva nyomtam meg a gombot. Miután feldolgoztam a látványt, mely szerint az Országunk Oktatási Hivatala: a 3. és a 4. emelet...

 Egy kis vitrinbe találtam magam, mögöttem lift és előttem ajtó. Egy nő észre vett, majd ajtót nyitott. Elmondtam, amiért jöttem egy úrhoz utasított a 2. ajtó mögött, de még rákérdeztem furcsaságra. Szónélkül hagyta a kérdésemet, csakúgy kicsit megdöntött fejjel vezetett az ajtó elé.

Kopogtam, majd beléptem és bemutatkoztam. Hellyel kínált, én pedig megköszöntem. Elmondtam problémámat és segített, ahogy kitelett Tőle. Majd újra feltettem a kérdést:

-Bocsánat a kérdésért, de a Magyar Állam bérli az üzletházat, hogy legyen hivatala?

Választ nem kaptam, viszont helyette sokkal többet: egy félmosolyt. De ez a gesztus többet ért, mint akármely válasz. Mindketten tudtuk, hogy mire gondolunk. Elköszöntem és Wass-től idéztem.

"A víz szalad, a kő marad, a kő marad."

 Nem azért írok ezekről, mert szeretnék. Hanem mert valakinek talán hasznos lehet.

Régebben amikor nagyon rossz dolgok történtek körülöttem. Minden szétomlott, eltűnt a bizonyosság, hogy valami értelme van. Nehéz ezt elmondani, mert sok dolog történt, amit így utólag nézve, ahogy a Heaven Street Seven fogalmaz: 'több tonna semmi, nyomja szívedet.'

Valójában minden dolognak, mi adunk hitet értelmet. Mi határozuk meg az értékét és sokszor(sőt) tévesen. Annyit elmondok erről, mert nem szeretnék arról beszélni, ami velem történt, hogy amikor pszichiátriára kerültem és megismertem más embereket, egyet se találtam akivel szintén hasonló súlyú dolgok történtek volna. Mégis mindenkire ráragasztották a depressziót. Ez nem azt jelenti, hogy én többet bírok. Bízom benne és tudom is, hogy akármit ki bír az ember és amikor feláll a földről erőt kap. Ezt is nehéz megfogalmazni a lényeg, hogy mélyebb igazsága van ennek a mondatnak: Ember segíts magadon és Isten is megsegít. Valamint, hogy az emberek akármi miatt képesek butaságokra, öngyilkosságra. Csakhogy szemléltesem: ha egy porszem rám szállna és zavarna és ezen nem tudnék változtatni(illetve ezt feltételezném) akkor még ezalatt is összeropanhatok.

Amit én tapasztaltam az az, hogy amikor az ember eljut arra pontra, amikor már csak negatív dolgok történnek vele és már abban sem bízik, hogy holnap jó lesz. Amikor elveszik a remény és már csak az tartja benned a lelket, hogy van egy húgod aki számít rád. Akivel Te magad tennél rosszat, ha otthagynád. Nincs semmi és senki az értékes embereken kívül, temagad már nem számít. Jöhet akármi mert már nem számít. Szétesel. Olyan mintha, egy malomkő közzé szorulnál és csak préselne szét. Valójában már halott vagy, mert szétestett a személyiséged.

Innen üzenem mindazoknak, akik butaságokat forgatnak a fejükben: A legnagyobb áldás a legnagyobb átok.

Nehéz ezt elmondani, de higyetek nekem, mert ha valaki akkor én tudom. Ebben viszont biztos vagyok. Az élet idővel, mint egy gyöngysor áll össze. Darabokból raktam össze magamat. Valójában örülök. Örülök, hogy olyan dolgokat éltem át, mint ez a másfél év az életemből. Olyan dolgokra jöttem rá, amelyek nélkül nem lennék az aki ma vagyok, jobban mondva kevésbé tudnám kihasználni önmagamat. Itt az értelme ennek a mondatnak: Azt szereti az Isten, akit a legjobban ver.

Viszont aki szemfülles fellelheti sok helyen. Például a művészetekben: Mit is mond Mephisztó?

-Ki vagy te?

Aki mindig rosszat akar, mégis a jót szüli meg általa.

Vagy épp az ember tragédiájában. Aki amúgy megérti Madách valódi gondolatát és nem azt a hülyeséget, amit okítanak, az előtt leesik a tantusz.

A lényeg állj fel mindig! SOHA NE ADD FEL! SOHASEM! MINDIG ÁLLJ FEL! 

Élvezem magam, nagyon élvezem magam. Mert olyan vagyok, mint senki más, mert minden meg van bennem, mert akármire képes vagyok, mert nincsen hozzám fogható. Ez persze nem jelenti azt, hogy másokat lenézek, mert nem ez adja meg az emberek értékét. Csak sokszor eszerint tévesen ítélnek.

Hiúk. Mindent csak azért tesznek meg, mert megprobálnak megfelelni másoknak. Tetszeni, akarnak, vagy épp a sort követni. Ezt helyzet és ember válogatja. Viszont sikerült az emberiségnek - megjegyzem, mint annyi mindenben - egy olyan dolgot létrehozni, ami a feje tetejére van állítva. Mert mi történik? Az egyik ember megprobál megfelelni a másiknak és mivel a másik is megprobál megfelelni a másiknak. Így egy sajátos szituáció jön létre: Mindenki a szokásjog szerint cselekszik, nincs önálló gondolkodás, mivel nem merik használni. Sok olyan dolog van amit megtennénk, de nem teszünk meg és sok amit megteszünk, de nem tennénk meg. Csak azért, mert mások így kívánják. 

A történet nem új. Nagyvalószínűséggel évezredek óta így van, de adok egy fejtörőt: Kik voltak azok az emberek, akik előre mozdították az emberiséget, akik újat egyedit hoztak létre, akik értéket tettek le az 'asztalra' ?

Hiúság. Ez az ösztön, érzés, megfelelési a vágy a magyarázata, hogy az emberi történelemben, miért van annyi jelentéktelen ember és miért oly kevés jelentős.

21. század. Globalizáció. Profit.

Hatalmas multinacionális vállalatok telepednek meg a Világ minden táján.

 

Gondolkodásmóduk emlékeztet a fejedelem és a szolga viszonyára. Ahol a fejedelem mindent megtehet, akármiért szót emelhet és legyen az igazságos vagy igazságtalan, szavának súlya van. Ez a súly pedig emberek fölött tör pálcát vagy emel fel pódiumra.

a valódi mátrix.

Miért? Mert a pénz a boldogság eszköze. Csak egy papír darab, amire számokat írnak: Téveszme és hazugság.

Most itt ülünk felsorakoztatva, mint a heringek a konzervben. Szűk folyosók, fehér falak, reklámképek.

Kifejezéstelen néma arcok, melyek az elvásárosknak megfelelve eldobják jellemüket és emberi mivoltukat. Gépek, droidok, akik kiszolgálják a földesurat és beállnak a sorba.

Mert a pénz egyenlő a boldogsággal...Valójában téveszeme, az Igazság minden pillanatban az orrunk előtt hever.

    A szemem picit fáj, kicsit olyan mintha szemcséket látnák nagyon aprón.  Megint arra a döntésre jutottam, amit már korábban meghoztam. Furcsa, hogy az ember tulajdonképpen mindenben tudna helyesen dönteni, ha nem ámítaná mindig magát. Mindig mellékcselekvéseket végzek és mindegy, hogy éppen ez saját személyem kiteljesedése vagy rombolása, a lényeg mindig azon van, hogy jól érezem magam. Aztán mindig rájövök, hogy valóban semmit sem ér. Kitalálom, hogy többet nem fogom, nem is azt, hogy nem fogom, haenm hogy valami hiányzik valamit máshogy kell és mindegy, hogy épp az hogy túl sok vagy túl üres. Amikor túl kevés akkor még az elöző fázisban vagyok, amikor még azt hiszem, hogy 'na majd most'.
Mindennel ez van, reggel amikor felkelek és elindulok haza, amikor elkészítem és elszívo, amikor kártyázom és felszívom, amikor odamegyek és megmondom, amikor elköltöm és megeszem, amikor...Igen mindig akkor jövök rá, hogy semmire sem jó, hogy üres, hogy valami úgy hiányzik, mint az ételből az íz. Amit hiába fűszerezek jobbra-balra semmi sem változik, mégis csak a fűszerezek és kimarad a lényeg.
Ez most lehet drámaian hangzik, de valójában, ha nem élvezném saját magamat annyira narcisztikusan, mint azt teszem rettenetesen unatkoznék. Amúgy ez viselkedésem, egy paradoxon, ahogy kb. az egész személyiségem, a kinézetem és a gondolkodásmódom magamról, a képességem és a viselkedésem, mindenben a szín ellentéte látszodik. A legfurcsább, amikor egyszerre jelenik meg. Ebben viszont, annyi jó van, hogy elkezdenek úgyanazzal hozzáállással egészen máshogy értékelni, kizárolag akik kedvelnek. Egyik ismerösöm még 8.-as koromban azt mondta: 'Andor aki ismeri szereti, aki nem annak unszimpatikus.' És mivel mindenkivel talán túlságosan is kommunikatív vagyok elég hamar kiszúrom a szívélyes viselkedését, van hogy megelőzöm.
Ma elkezdtem dolgozni igazából, ugyanolyan kellemetlenül érzem magam, mint a régi sulimban. Úgy tudnám jellemezni, mint amikor elhaladsz egy gyönyörű kirakat előtt, zsúfolásig a legértékesebb dolgokkal, cikkekkel rakták tele, majd bemész és tapasztalod, hogy a bolt valójában üres.
Azért emlékeztet a mostani munkahelyem a régi sulimra, mert itt is a szarrágás megy, sőt kiegészül a versenyszellem egy igen gyakori karrier-szindrómájával: "Felfelé nyalás, lefelé taposás."  Engem szerencsére ez nem érint, mert ahogy észrevettem, elég nagy bizalommal fordulnak hozzám. Vagy csak én gondolkozok saját magamról így és azért tapasztalom, mert ez az elvárásom. Nem tudom. Nem is érdekel a lényeg, hogy bár 'Ne mondj rosszat, ha jót nem tudsz.' De felfordul a gyomrom, attól a bájmosolytól, mások szemébe szépnek teccelgéstől, emberekkel szemben viszont gusztustalan gesztusoktól. Erkölcs és jóindulat, teljes elvesztésétől, sőt kikérik maguknak a tiszteletet. Közben nem lehet kikérni a tiszteletet, nem lehet. Ha valaki kikéri, akkor az valójában félelem és utálat keveréke vagy önámítás a másik emberről. Nem lehet. Nem szabad. Illetve igen, nyugodtan lehet mindenki olyan, amilyen viszont engem irritál, irritál mert gusztustalan, értéktelen, ócska dolog. Egyetértek néha, Hamvas gondolatával, mely szerint igazán otthon egy másik szellemi Európában lettem volna, ahol olyan szellemekkel találkozhatok, akiket kedvelek és világnézetünk megyegyezik. Nálam talán egy kicst más gond van, fiatal vagyok és a saját korosztályomban még nem találtam olyan embert, aki teljesen személyiségemmel kiterjedne. Találkoztam filozófikus-gondolkodóval, saját egyedi véleményekkel, művésszel akár írásban, zenében vagy épp akármiben mely valóban mű, alkotás és nem csak hiúsági-bizonyítvány, humor és hülyeségek nagy kitalálójával, cselekvésekben önfeledt hülyével, ambicódús, célokkal és képeségekkel vagy lehetőség a képességre(!) felvértezett emberrel aki magánérdekből cselekedne, olyat pedig még távolról sem láttam aki a köznek akarna valait létrehozni, üzleties gondolkozóval. Találkoztam, de egyenként. Nagyon egyedül érzem magam, azt pedig hogy találok, olyan lányt akiben nem csak megbízok, de tudom hogy nem csak 'bólogatással' áll mellettem, szinte nem tudom... nem mere kimondani.
Ez is paradoxon, rengeteg barátom van, annyi, hogy akármelyik társaságban vagyok Bp-n és környékén biztos találok valakit aki ismer, vagy ismeröseből ismerek pár embert csoportot. Ritka, hogy nem. Mondjuk talán ez talán több szűkszubkultúra, de a saját korosztályom. Szeretnék embereket megismerni. Újakat. Nem is újakat, régiekkel elmélyíteni a kapcsolatot, vagy nem tudom. Ez is furcsa már napok óta leszeretném írni, hogy kiket tekintek barátaimnak vagy lehetséges barátoknak sok van aki érdemes értékes lenne talán.
De csalódok és ez a papírflash csak tovább rondít a dolgon. Szörnyű átkozom a napot, hogy májusban nyaltam. MInek? Hülyeség volt. Az egyetlen dolog az egész életemben, aminek nem tudok pozítivumot felhozni, max tanulságot, se semmit. Pedig nem egy kitaposott ösvény az életem. Szeretem az életet, valójában nem. Az életbe vetett hitet szeretem, azt hogy érdemes. Most is jól érzem magam pillanatokra, aminél nem kell több, saját nézőpontom szerint, mégis valami munkálkodik. Itt lenni felesleges, elmenni pazarlás. Annyi mindenre használhatnám magamat és már most tudom, hogy nincs értelme. Keríthetek ugyanneki egy részigazságot, de egységében nézve hazugság, csak üres szavak tartalom nélkül. Ez hiányzik a lényeg.
Múltkor kitaláltam egy idézetet:
Ha a boldogság egy egyszerű kabát lenne, még a szaharában is hordanám, még szerencse hogy a dolgok sosem egyértelműek. Boldogság, hiszen még szó is van rá. Akkor csak tudjuk mi az!? Lehet arról van szó, hogy más dolog valamit tudni és más érteni, érezni. Az előbbinél csak a kérgét nézük az almának, az utobinál bele is harapunk.
                                                                   Szeretném érezni a lényegét a dolgoknak.

 Véletlenül került kezembe ez a könyv és mivel Wass írta egyik legkedvesebb versemet elolvastam, a minap.(Üzenet haza).

A történet rövid, de igen mély igazságokat tárgyal. Négy részre osztja szét:

Korea, Levél, Magyarország, Az Egyesült Államok.

Saját magamnak írom, amit írok. Ezért csak a saját gondolataimat írom le.

Amikor az elsőben beszélgetnek említ egy szép gondolatot, a sok közül:

"Este volt, és az estében egy percre megálltunk a gát mellett. A hatalmas, mozdulatlan víztömeg olyan volt a lemenő nap fényében, mintha olvasztott ólom lett volna. Feneyegető és félelmetes.. -Mi lenne, ha átszakadna ez a gát? - kérdeztem apámat.  Apám rám nézett, és az arca nagyon komoly volt. - Falvakatsodorna el a víz, és sok ezer embert megölne - felelte halkan. -Veszedelmes játékokat űznek ma az emberek szerte a Világon. - Ezt mondta apám. És ezek a szavak jutottak az eszembe később, évek múlva, amikor Szófia utcáin végighömpölygött a megvadult emberi ösztönök áradat, és bedöntötte az otthonok kapuit."Szerintem nem kell magyaráznom, vagy talán azzal egészíteném ki, hogy az érzelmek és nem az ösztönök. Utána feltesz kérdéseket: Hogy ki a hibás? Valójában meg lehet mondani, minden egyes gyakorlati dolognál, de ez lényegtelen. Mert ha nem mi vagyunk a hibásak, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem mi vagyunk a felelősek.

A könyv visszatérő szereplője, mint mese Johannes és a keresztes lovagok, kik egymagukban haltak meg olyan eszméért, mely csak pár felelőtlen 'gyerek' buta játékszere. Régen ezek a gyerekek, kik 'Kereszténységnek' nevezték az eszmét, ma 'Kommunizmusnak' 'Szabadságnak' és 'Kapitalizmus védelmében' és hasonló szép jelszavakban játszadoznak ember életekkel, hogy több vagyonra és hatalomra tegyenek szert.  Wass feltételezése, amivel én is egyetértek és a Bibliában található, hogy 'akik Igazügyért haltak meg, sohasem halnak meg' csak elmennek, aztán valahol, valamikor ismét találkoznak. Aki azt mondja, hogy Isten nem létezik, az buta ember. Ássa le magát a tudományokban és megtalálja, sohasem tudja majd szavakkal megfogalmazni, de látni fogja a láthatatlant.

A Levélben, az anya olvassa levelét, amiket fia írt Koreában, a gondolatai olyan mélyre hatóak és tanítóak, tisztázóak, hogy csak elolvasni lehet újra. Viszont annyit megprobálom elmondani: sok történetet elmesél, melyek alatt megismerhetjük az emberi bűnöket - melyeket a valódi, értékes emeberek nem képesek feldolgozni és még mindig hisznek- és a valódi becsületet. Valamint a legszebb pillanat az utolsó pár sora, amin meghagyom nektek, hogy rágodjatok.

Magyarország 1956-ban.

Újra találkozunk az egyik szereplővel(vagy inkább szereplőkkel ;) ).

Szintén történetek, kik a kommunisták és miért fontos kiállni az Igazügyek mellett. Hogyan butítanak meg és tévesztenek meg embereket szép szavak. Valamint leszeretnék írni egy fontos dolgot:

"Háromféle ember van ebben az országban - szólalt meg egy idő múlva őjra a sebesült, mély undorral a hangjában - háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a Világgal, a korménnyal, ami ennek a Világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Ebben mind egyformák. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hason csúszik, farkát csóváálja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vadfarkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommustább a kommunistánál(remélem nem maradsz le a címkéknél, koncentrálj a tartalomra), csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte. Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. MIndenkiért és mindenki helyett. Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgy is nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca,sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt,  meghajlik, meggörbed, tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De soha sem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arran, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe se jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon a jussáért, a szabadságért, bármiért... érted, Anka?"

 'Itt az idő!'

 Eldöntöttem, elkezdem nem csak tervezni, csinálni is azt, amire minden héten gondolok és álmodozok. Nincs kifogás, cselekvés van.

Embereket gyűjtök, akik értelmesek és politikailag, etnikailag, ideológiailag nem elfogultak. Tudnak gondolkodni és hatni az emberekre. Érzik és vallják, hogy magyar embernek, Magyarország építése, fejlesztése, egység és harmónia megtartása kutyakötelessége. Nem utálnak embereket, nem osztják fekete-fehér sakktáblára Világukat. A 'Szabadság, Testvériség és Egyenlőség' szellemében gondolkoznak. Elsődleges célünk a mai társadalmi hozzáállást megváltoztatni. Előtérbe kerüljön: az emberek közötti empátia, a tanulás - önszorgalom, hazaszeretet és büszkeség, kulturánk, nyelvünk és történelmünk ismerete. Elültetni azt az alapvető gondolatot, hogy nem az a 400 ember az állam, hanem mi 7.000.000-an és igenis hozzánk tartoznak azok is akiket a 'történelmi hatalmasságok' pár tollvonással igazságtalanul elszakítottak és ezzel, olyan tettet követtek el, amelyet már nem lehet helyre hozni. Ápolni és segíteni a diaszpórába élő testvéreink, nemzetünk fennmaradását. Jogaik mellett kiállni. ÉS mindennek előtt a BÉKÉT megteremteni és ápolni.

Szükségem lesz egy kemény magra, emberekre, akik fiatalok vagy idősek, de képesek cselekedni és ezt ugyanannyira teszik érzelemmel, mint értelemmel. E-köré fejlődne ki egy először csak virtuális-kör, országosan. Később rendezvények illettve, média-befolyás és társadalmi kérdések mellett az Igaz, helyes ügyért kiállni. Fentartani, testvérnemzetünkkel a Lengyelekkel a kapcsolatot és szorgalmazni a minél szorosabb kapcsolatot egymással(akár iskolai, akár turisztikai szinten).  Felkutatni és restaulálni a gazdasági hézagokat és turisztikai befolyást. Elültetni azt a gondolatot, hogy az állam, mint egy cég működik, mely profitot termel és ezt a köz-jólétre fordítja. Valamint, hogy az élet nem abból áll, hogy mint a gépek profitot termelünk és nem feltétlenül a legújabb technikai cikkektől kapjuk meg, minden cselekvésünkbe kutatott Boldogságunkat. Létrehozni egy erős középréteget, mely értelmes, önművelő, kultúrált - jut ideje és pénze egyaránt a családra, szabadidőre, teszem azt egy kellemes estére akár hétköznap is egy étteremben vagy épp moziban, esetleg színházban.

Olyan, dolgot létrehozni, mely példát mutat az egész Világnak, hogy hogyan is működne ez a demokrácia, a lehető legjobban.

Csak egy dolog van, mi erősebb a világ összes hadseregénél: egy gondolat, aminek eljött az ideje.     -     Victor Hugo

Gyerekkorom óta bennem van egy érzés. Nem tudom megfogalmazni, de legrégebbi amire emlékszem. Emlékszem, ahogy elképzeltem magam. Mai napig biztos vagyok benne, hogy az ami leszek, biztos úgy lesz. Már tudom, azt is milyen eszközök állnak rendelkezésemre. Jobban értem a Világot 18 évesen, mint pár 30, 50 vagy 60 éves, de ez mit sem számít. Tudom jól, hogy nem ez alapján kell értékelni az embereket és nem is fogom. Amit érzek egyszerre nyomás és áldás, érzem súlyát és mégis élvezem a feladat nagyságát. Olyan dolgot hozok létre amit, más senki. De emlékezni már nem fognak rá, mert én vagyok az utolsó...

Másolt bejegyzés - 2010. 09. 12. 20:12

...szétesik a világom vagyéppen, most épül újjá. probálok elengedni egy csomó régi emléket, vagy talán régi vágyat, pont én aki kijelentette, hogy boldogság csak egy nézőpont kérdése...talán épp a nézőpont nélküliségé. aki érti mire utaltam okos, aki nem majd okos lesz.

azért érzem, úgy hogy szétesett a világom, mert itt állok 18 évesen és 15-16 éves koromtól kezdve(természetesen biztos az én hibám is) felfordult az életem, mintha tornádó tépte volna ki gyökerestől, az életkörülmény, az útam, a szokásaim - jellemem, az emberi kapcsolataim. és persze a gondolataim is. Mindig hangsúlyozni, szoktam, hogy most már nem érzem úgy, mintha kibasztak volna velem. 'A legnagyobb átok, a legnagyobb áldás.' Talán páran már megfigyelték, hogy a paradoxonokból épül a fel a világ...furcsa irrealitás ez a reálisban. Tehát tanultam, belőle, jóval többet mint akármelyik ismerösöm, legyen idősebb vagyy velem egykorú. Mindenki aki, komolyabban elbeszélget velem, értelmesnek és kívételesnek talál, önkéntelenül is - durva kifejezéssel élve - segget nyalnak, amitől nagyon zavarba jövök, mert pontosan tudom, hogy nem vagyok több, mint egy hajléktalan vagy egy miniszterelnök.

'Olyan vagyok én mint Isten és Isten olyan mint én. Vagyok olyan nagy mint Isten és Ő épp oly kicsi mint én vagyok. Isten nem állhat én felettem sem én Ő alatta nem állhatok.'

Pontosan tudom, hogy az amire rájöttem, amit képes vagy összekapcsolni a tudományokkal, nem TŐLEM való. Azt a szellemtől kaptam és mint mindenre, ebben a Világban, találsz ok és okozati összefüggést. Amit még most misztériumnak fogadnak el, a következő évszázadban már nyílvánvaló lesz. Az tény és való, hogy az utolsó században, olyan tudományok mint a pszichológia vagy metafizika, már olyan dolgokra mutat rá, amely még a mostani észjárással, nem megmagyarázható...ettől lesz misztérium.

De ott tartottam, hogy úgy érzem felbomlik a világ körülöttem, mintha a bizonytalanság közepén állok, mégis tudom merre megyek, hova szeretnék eljutni. Csak hit éltet, hogy amit tudok az működik. Valójában, legszívesebben már nincsenek vágyaim, kivéve egyet. Visszakapni a megbecsülésemet, munkálkodik bennem a becsvágy. Lehet kifelé, hirtelen nevetségesnek és nagyképűnek látszik - pedig távol álljon tőlem, van hogy azért nem nyitok valamiről témát, mert akkor a másikban nagyon erős kisebbség érzése lenne - de olyan dolgokra vagyok képes, amire más nem, mert nem képes hinni. Szerintem el sem tudjátok képzelni, mekkora kín, hogy mások engem lenéznek és közben tisztában vagyok vele, soha az életben nem lesz képes, olyan dolgokra, amikre én igen. Mostanában pontosan ezért, mert mindenkitől eltűrtem mindent. Megváltoztam. Tehát, úgyérzem a világom szétesett, másokhoz képest természetesen, viszont ha ebből sikerül kikerülni, szabad út áll előttem az agonális élet csúcsához vagy Ő hozzá.

 Világom. Pontosabban saját nézőpontom a Világra, mi az ami nekem jó vagy épp rossz. Mindenkinek van ilyen és a furcsaság, hogy nehéz róla beszélni, mert ezt inkább érzem mint értem. Pedig annyira jó érzés lenne szavakba önteni, megfogalmazni, mi az ami érdekel, amit élvezek nem cselekvés, mint a dugás vagy tépés. Hanem érzés, sőt nem is érzés ez életérzés. Olyan mint amikor belekezdesz valami nagy dolog megvalósításába, egészlényeddel érzel és mégis tudatában vagy annak ami történik. Ez nem az eksztázis, ahhoz túl sok a gondolat. Ezt a valamit, amit én Életérzésnek nevezek, egy intenzív élmény amely pár percig tart, közben pedig egészen máshol jár az érzéseiddel együtt a gondolataid, metális képeid, de mégis jelen vagy. Ilyen érzés szokott adni, egy kellemes zene meghallgatása, egy különleges film megnézése. Igen ez. Amikor megnézek egy filmet és utána érzem, hogy átakarom élni és mégis így is jól érzem magam, boldog leszek és izgatott, felkavart és mégis melankólikus. Imádom átélni. Ezt a megfogalmazhatatlant valamiért egész eddigi életembe kerestem.

Ilyen filmek voltak:

Moszkva tér

Hableány(Rusalka)

Good bye Lenin!

Úristen@menny.hu

A művész filmek, amelyek képesek életfelfogást bemutatni, de nem az általánosakat...

  Ha a boldogság egy egyszerű kabát lenne, még a szaharában is hordanám, még szerencse hogy a dolgok sosem egyértelműek. Boldogság, hiszen még szó is van rá. Akkor csak tudjuk mi az!? Lehet arról van szó, hogy más dolog valamit tudni és más érteni, érezni. Az előbbinél csak a kérgét nézük az almának, az utobinál bele is harapunk.

2010.03.19. 23:08