Másolt bejegyzés - 2010. 09. 12. 20:12

...szétesik a világom vagyéppen, most épül újjá. probálok elengedni egy csomó régi emléket, vagy talán régi vágyat, pont én aki kijelentette, hogy boldogság csak egy nézőpont kérdése...talán épp a nézőpont nélküliségé. aki érti mire utaltam okos, aki nem majd okos lesz.

azért érzem, úgy hogy szétesett a világom, mert itt állok 18 évesen és 15-16 éves koromtól kezdve(természetesen biztos az én hibám is) felfordult az életem, mintha tornádó tépte volna ki gyökerestől, az életkörülmény, az útam, a szokásaim - jellemem, az emberi kapcsolataim. és persze a gondolataim is. Mindig hangsúlyozni, szoktam, hogy most már nem érzem úgy, mintha kibasztak volna velem. 'A legnagyobb átok, a legnagyobb áldás.' Talán páran már megfigyelték, hogy a paradoxonokból épül a fel a világ...furcsa irrealitás ez a reálisban. Tehát tanultam, belőle, jóval többet mint akármelyik ismerösöm, legyen idősebb vagyy velem egykorú. Mindenki aki, komolyabban elbeszélget velem, értelmesnek és kívételesnek talál, önkéntelenül is - durva kifejezéssel élve - segget nyalnak, amitől nagyon zavarba jövök, mert pontosan tudom, hogy nem vagyok több, mint egy hajléktalan vagy egy miniszterelnök.

'Olyan vagyok én mint Isten és Isten olyan mint én. Vagyok olyan nagy mint Isten és Ő épp oly kicsi mint én vagyok. Isten nem állhat én felettem sem én Ő alatta nem állhatok.'

Pontosan tudom, hogy az amire rájöttem, amit képes vagy összekapcsolni a tudományokkal, nem TŐLEM való. Azt a szellemtől kaptam és mint mindenre, ebben a Világban, találsz ok és okozati összefüggést. Amit még most misztériumnak fogadnak el, a következő évszázadban már nyílvánvaló lesz. Az tény és való, hogy az utolsó században, olyan tudományok mint a pszichológia vagy metafizika, már olyan dolgokra mutat rá, amely még a mostani észjárással, nem megmagyarázható...ettől lesz misztérium.

De ott tartottam, hogy úgy érzem felbomlik a világ körülöttem, mintha a bizonytalanság közepén állok, mégis tudom merre megyek, hova szeretnék eljutni. Csak hit éltet, hogy amit tudok az működik. Valójában, legszívesebben már nincsenek vágyaim, kivéve egyet. Visszakapni a megbecsülésemet, munkálkodik bennem a becsvágy. Lehet kifelé, hirtelen nevetségesnek és nagyképűnek látszik - pedig távol álljon tőlem, van hogy azért nem nyitok valamiről témát, mert akkor a másikban nagyon erős kisebbség érzése lenne - de olyan dolgokra vagyok képes, amire más nem, mert nem képes hinni. Szerintem el sem tudjátok képzelni, mekkora kín, hogy mások engem lenéznek és közben tisztában vagyok vele, soha az életben nem lesz képes, olyan dolgokra, amikre én igen. Mostanában pontosan ezért, mert mindenkitől eltűrtem mindent. Megváltoztam. Tehát, úgyérzem a világom szétesett, másokhoz képest természetesen, viszont ha ebből sikerül kikerülni, szabad út áll előttem az agonális élet csúcsához vagy Ő hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.