Világom. Pontosabban saját nézőpontom a Világra, mi az ami nekem jó vagy épp rossz. Mindenkinek van ilyen és a furcsaság, hogy nehéz róla beszélni, mert ezt inkább érzem mint értem. Pedig annyira jó érzés lenne szavakba önteni, megfogalmazni, mi az ami érdekel, amit élvezek nem cselekvés, mint a dugás vagy tépés. Hanem érzés, sőt nem is érzés ez életérzés. Olyan mint amikor belekezdesz valami nagy dolog megvalósításába, egészlényeddel érzel és mégis tudatában vagy annak ami történik. Ez nem az eksztázis, ahhoz túl sok a gondolat. Ezt a valamit, amit én Életérzésnek nevezek, egy intenzív élmény amely pár percig tart, közben pedig egészen máshol jár az érzéseiddel együtt a gondolataid, metális képeid, de mégis jelen vagy. Ilyen érzés szokott adni, egy kellemes zene meghallgatása, egy különleges film megnézése. Igen ez. Amikor megnézek egy filmet és utána érzem, hogy átakarom élni és mégis így is jól érzem magam, boldog leszek és izgatott, felkavart és mégis melankólikus. Imádom átélni. Ezt a megfogalmazhatatlant valamiért egész eddigi életembe kerestem.

Ilyen filmek voltak:

Moszkva tér

Hableány(Rusalka)

Good bye Lenin!

Úristen@menny.hu

A művész filmek, amelyek képesek életfelfogást bemutatni, de nem az általánosakat...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.