Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Sok ember a másikat az alapján ítéli meg miket tett le az 'asztalra'. Mi az ami, a társadalom szemében sokat ér. Lehet ez, a jó anyagi helyzeten keresztül, az értelem, a diploma vagy épp tapasztalatok, életkor és még egy sor dolog, amiről azt hiszik érték.
Mert mitől is értékes az ember? Attól, hogy van egy csomó papírom a tudásomról vagyépp mások elismerik, hogy mennyire bölcs vagyok? Nem. Az emberi értéket, csak személyesen ismerhetjük meg soha nem állíthatunk fel általánosságokat, mintahogy azt oly sok ideológia elkövette a történelem során. Az ember értéke: a másik emberhez való viszonya.
Mindegy kiről beszélünk. Miből gondolom ezt?
Egyszer régen 8.-os koromban, kint voltunk Millenárisban, ahol fogyatékosok mutatták be játékokat. Egyiktől megkérdeztem ez micsoda, majd elindultam és utánam szólt.
-Nem baj, hogy nem probálod ki a játékot, de azért köszönöm, hogy mosolyogtál.
És ő a 80-as IQ-jával értékesebb volt, mint akármelyik másik aktakukac vagy épp akárki.
Persze ez szubejektív. Nem tudhatom a másik miért olyan, amilyen. Mondok erre egy pozítív példát.
Valamikor még régebben, ültem egy padon a Feneketlen-tónál. Odajött hozzám egy hajléktalan, jókedvvel, hogy szeretne kérni egy száll cigerattát. Elbeszélgettem vele. Kiderült, hogy egy autóbalesetben, amikor is Ő vezetett meghalt a felesége és két gyermeke. Ezért vezekelt. (megjegyzem életed egyben ajándék és bűntetés, soha nem kell ítélkezni, csak a baj származik belőle.)
Amire ki akartam térni: Nem tudhatom, hogy miért olyan a másik ember amilyen, nem tudhatom mit élt meg és hogyan dolgozta fel. Ezért sohasem ismerhetem meg a másikat.
A lényeg: az igazi emberi érték: a jószándék a másik felé. Nem teszünk vele jót, mert nem tudhatjuk mi jó neki vagy ha igen, akkor sincs jogunk, hogy beleszóljunk. Egyszerűen elfogadjuk, olyannak amilyen.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.